Így kell blogot vezetni, írod-írod, sokan olvassák, majd elfeledkezel róla, és mikor újat kezdenél eszedbe jut, hogy már van egy. Keresed-kutatod, majd nagy örömödre megtalálod, elolvasod, jókat kuncogsz a szóhasználataidon, majd eldöntöd, hogy jó ez, lehet folytatni :) Így teszek most én is :)

Szóval, 2010. szeptemberében elkezdtem dolgozni az új munkahelyemen. Nem nagyon emlékszem már az első napomra, igazság szerint a központi szerverről kellett leszednem külön-külön a divíziók marketing anyagait. Hálátlan feladat volt, mivel 4 divízió volt, az anyagok pedig iszonyatosan nagy össze-visszaságban voltak, és még a gépem sem volt beüzemelve, egy P2-sel kellett mindent megoldanom, ami egyáltalán örült annak, ha a hálózaton tudott maradni 5 percig. Nem volt semmilyen normális marketing anyaguk, és éreztem, hogy nem csak hogy marketingest kerestek, de nagyon szükségük volt a vérfrissítésre. Körülbelül 3 napomba telt, mire mindent rendbe tudtam rakni, és kezdtem átlátni mind a divíziókat, mind a stratégiákat. Az első hetem a cég megismerésével telt. Hétvégén fogtam a kis batyumat, haza mentem anyukámhoz, elmondtam neki, hogy feladatom lesz dögivel, végre nem fogok unatkozni.

A következő három hét nem volt olyan egyszerű. Nem sűrűn fordult elő velem eddigi életem során, hogy nem tudok egy társaságba beilleszkedni, ide nem sikerült. Azokkal az emberekkel, akikkel egy irodában ültem, nem volt problémám, sőt, kifejezetten szerettem velük lenni, mert nem hagytak cserben, mindig segítettek, és nem hagytak elszontyolodni az otthonom és barátaim hiánya miatt. Dinamikusan dolgoztunk együtt, minden munkámat és jelentésemet feltöltöttem a szerverre, majd továbbítottam a főnököm részére, amikor véget ért a munkaidőm, de még volt feladatom, sose mentem haza, inkább megcsináltam. Viszont volt egy nagy problémám, képmutatónak kellett lennem sok emberrel szemben, merthogy a közös ebédek alatt számomra tökéletesen kiderült, hogy azok az emberek, akik a munkatársaim, egyszerűen sznobok. Nem szeretem a sznobokat, mindig egy egykori kolléganőm jut róluk eszembe, aki közölte, hogy azt az övet, ami rajta van 18.000 Ft-ért vette meg, és csak annyit tudtam hirtelen kérdezni tőle, hogy "Először nem a fogaidat kellene rendbe hozatni?". Mit ne mondjak, rohadtul megsértődött, de nem tudom megérteni azokat az embereket, akik irdatlan mennyiségű pénzt szórnak el hülyeségekre, közben meg rohad a fogsoruk... Visszakanyarodva, minden délben sznobok között ültem, és nem akartam megszólalni, mert többségben voltak. Csendben leültem, megettem az ebédem, visszamentem dolgozni. Egyszer a főnököm megkérdezte, hogy mindig ilyen csendes vagyok-e, mire csak annyit tudtam mondani, hogy amiben nem vagyok kompetens, abban nem szólalok meg. Szubjektív véleményt bármiben tudok alkotni, de nem próbaidő alatt :) A másik, ami nagyon zavart, hogy folyamatosan politizáltak, és ha a főnök mondott valamit, mindenki bólogatott, még akkor is, ha nem értettek egyet vele. Komolyan hányingerem lett az egésztől, és már pedzegettem anyának, hogy ha így haladunk, akkor felmondok.

A munka viszonylag érdekes volt, mennem kellett ide-oda, láttam nagyon szép dolgokat (bár egy-két helyen kötelező volt a megjelenésem), a főnök hülyeségei mellett, jó pár dolgot össze kellett állítanom, és elkezdeni megvalósítani azokat. Emlékszem, volt egy olyan pont, amikor már annyira elegem volt a sok okostojásból, hogy eldöntöttem, elmegyek, de ekkor megérkezett a fizetésem, így kicsit boldogabb lettem. Aztán jött a következő hét, amikor olyan extra kívánságok kerültek elő, amelyek esetében megkérdőjeleztem megint, hogy valóban ide való vagyok-e. Megpróbálták az egyik "tulajdonost" kitúrni, úgy hogy egy irodában ültem vele, a "barátom" lett, és még csak figyelmeztetni se figyelmeztethettem. Nem mondhattam neki semmit sem, csak annyit kértem tőle, hogy ne kérdezzen.

Emlékszem, csütörtök este volt, az előbb említett úriember elmondta nekem, hogy mit sejt, mi zajlik körülötte, hozzáteszem, messze járt az igazságtól. Akkor döntöttem el, hogy másnap felmondok, elegem lett a képmutatásból és a sok kakikeverésből. Eljött a péntek reggel, elkezdtem a kis motyókáimat kicsit összébb pakolni, és azon tanakodtam, hogy hogyan álljak a főnököm elé, elhatároztam, hogy ebéd után megteszem. Megebédeltünk, de annyira bátortalan voltam, hogy visszamentem a helyemre egy cigit elszívni, mondván, hogy utána megteszem. Ekkor jött egy telefon, a főnököm hivatott. Mondtam magamban, hogy ha van Isten, akkor ő legalább annyiban jó főnök, hogy pénteken rúgja ki az alkalmazottait, és most velem is ezt fogja tenni.

Átbattyogtam hozzá, leültünk egymással szemben, és elkezdte a kis monológját, majd eljött az a rész, hogy nem tudunk tovább együtt működni. Csak annyit tudtam neki mondani, hogy örülök, hogy nem nekem kellett kimondanom. Hihetetlen sebességgel összepakoltam, elvettem a papírjaimat, kifizették a fennálló béremet, és már hívhattam is a kisbarátomat, hogy jöhet értem, indulhatunk haza, mert kirúgtak. A vicc az egészben, hogy senki nem tudott semmiről sem, így nem kellett búcsúzkodni, amiért nagyon hálás voltam. A barátom arcát pedig sosem fogom elfelejteni, azt hitte, hogy megvisel ez az egész, ezzel ellentétben pedig olyan vigyor ült a fejemen, hogy szerintem még ő is megdöbbent. Féltett, mert mit fogok így kezdeni Pesten, de bennem mindig is volt erő, hogy emelt fővel távozzak, és pozitívan álljak a jövő nagy kérdései elé.

Este, mikor hazaértünk, eljött értem a barátnőm, elmondtam neki az aznapi történéseket, és ő volt az egyedüli, aki hitt bennem, abban, hogy pikk-pakk fogok másik állást találni, és nem lesz semmi baj. Anyukámnak nem mondtam el, mert ő egy örök pesszimista, így rendszerint az agyamra megy az ellentétes véleményeivel. Ő egy olyan ember, aki nem mer kockáztatni, teljesen az ellentétem. Így az eljövetelemet követő 3 hétig áltörténeteket kellett kitaláljak, hogy mi van bent...

Köszönöm, hogy velem tartottál, a következőkben az új állásomhoz vezető útról, és róla fogok mesélni.

Üdv,

Ízi

Mit ne mondjak elég kalandos volt a költözésem. Nagy nehezen összeszedtem a fél életem legfontosabb dolgait, bepakoltam azokat 2 bőröndbe, melyeknek súlya lehetett vagy 40 kiló – hozzáteszem ezt kipakoláskor nem értettem, hogy vajon mi lehetett még ezekben az utazótáskákban, valaki kilopott belőlük egy súlyos ajtótámasztó követ?!

Holnap lesz egy hete, hogy szülővárosom vasútállomásán hajnalban felültem a Budapestre tartó gyors vonatra. Az idetartó útra nem mondhatnám, hogy a legjobb volt, nem tudtam sem enni, sem inni, mert nyolcan ültünk a fülkében, akárcsak a heringek. Alig vártam, hogy leszállhassak a vonatról, a Keletiben elszívtam egy cigarettát, majd útnak indultam. Még ki sem értem a pályaudvarról, amikor egy alacsony szocializációjú idősebb ember odalépett hozzám, azzal a céllal, hogy eladjon nekem egy-két képeslapot. Igen elutasító voltam vele, mivel gyűlölöm az ilyen embereket, de ez a nem normális, ott a pályaudvar közepén kiabált utánam, hogy csaknem félek?! Berágtam, megfordultam, és rákiabáltam, hogy ha lenne időm sem állnék meg, nem érek rá. Valamit magyarázott utánam, de nem foglalkoztam vele.

Első dolgom volt, hogy megvegyem a bérletem, igazán remélem, hogy jobban ki fogom használni a BKV-t, mert kb. úgy éreztem magam, mint akit nyúznak… 10.000 Ft-ot a bérletért?! Vicc, hogy miért nem dolgoznak ki csomagokat, olcsóbban. Így hogy megszaporodtak a BKV-os élményeim, komolyan nem is értem, hogy ha ennyi ellenőr van az aluljárókon, akkor hogyan lehet bliccelni… Na mindegy.

Nagy nehezen, mint a málhás szamár megérkeztem a rokonomhoz, aki egy időre „örökbefogadott”. Annyira, de annyira jól érzem magam itt, szeretem őket, az életvitelüket, és érdekes, szívesen takarítgatok, teszek-veszek, erre pedig otthon nem igazán volt precedens, ott muszáj volt, itt pedig élvezem. És végre a lehetőségek adottak, van két kiskutyus a lakásban, mondjuk az egyiket el kellene vinnie valakinek, mert már 2,5 hónapos. Mindig is szerettem volna otthonra egy kutyust, aki felelősségre tanít, akiről gondoskodni kell, és aki többször kimozdít a lakásból, mivel le kell vinni sétálni.

Kipakoltam a csomagjaimat, értékes tevékenységeket végeztem, kicsit megismertem a környéket, és szerdán megkezdtem a munkámat… Erről, a munkahelyemről, a munkakörnyezetemről, az érzéseimről majd a következőbejegyzésemben fogok írni.

Köszönöm, hogy elolvastál!

Üdv,

Ízi

A múlthét szerdai nap folyamán nyílt lehetőségem a jövendő munkáltatómmal egyeztetni. Kedd éjjel fél kettőig néztem egy Madonna filmet, nekem nagyon tetszett, de muszáj volt aludnom, mert másnap reggel 6kor indultunk Pestre. 9re értünk az EuroParkba, ahol magamra hagyott útitársam, így mehettem nézelődni egy kicsit, mert volt 2 órám a találkozóig. Túl nagy nézelődést nem rendeztem, sőt vigyáztam a pénztárcám tartalmára is, hiszen ez a Pestre költözés egy csöppnyit megterhel majd. Azt a konzekvenciát levontam, hogy Pesten minden olcsóbb, főleg, ha nem a Keletiben vesszük meg...

Megtaláltam a metrót, és végre összeállt a fejemben ez a metró útvonalas dolog, így már nem csak autóval, földalattival is egész jól átlátom Budapestet. Tehát elmentem a Deákra, kerestem egy vegyesboltot, ahol tudok dohányt venni, majd beültem az ismert önkiszolgálóba. Kértem magamnak egy jeges teát, majd kiültem a "helyemre". Most nem volt akkora forgalom, nem is voltak annyira türelmetlenek az emberek, viszont hihetetlen gyorsan eltelt az az egy óra, amelyet ott töltöttem. 11 előtt 5 perccel megérkeztem az új munkahelyemre, helyet foglaltam, majd vártam a főnököm, aki rövidesen meg is érkezett, tényleg nem váratott sokáig.

Elmondta, hogy strukturálisan hogyan épül fel a cég, kik azok, akik felettem állnak, hol-merre vagyunk jelen, meg ilyenek. Aztán megegyeztünk az anyagiakat illetően, végül pedig körbevezetett a házban, egy csomó embernek bemutatott, megmutatta a helyemet, ahol majd dolgozni fogok. Munkakörnyezetemet tekintve egy négyfős iroda negyedik tagja leszek, ahol két fiú és most már két lány lesz jelen. Szubjektív véleményem, hogy sokkal jobban vagyok képes dolgozni, ha kevés a nő körülöttem. Eddig sokszor tapasztaltam hátrányát a női munkaközösségnek, sok volt a pletyi, a fecsegés, a locsogás, sokszor behozták a gyerekeket, így sosem tudtam koncentrálni a munkámra. Itt viszont kevesen vannak a lányok, ennek nagyon örülök. Velem jól ki lehet jönni, de egy dolog van, amit nem tűrök, az a tétlenség, mert ha nincs már mit csinálnod, akaratlanul is feltartod a másikat. Gondoljunk csak bele egy egyszerű példába. Gyerekkorunkban, amikor anyukánk megpróbált egy könyvet olvasni, mi mindig ott termettünk és kérdezősködtünk, így anyukáink bizony nem tudtak tőlünk olvasni... Ugyan ez működik a felnőttek világában is, csak itt már nem könyvekről, sokkal inkább munkáról van szó.

Szóval miután mindent leegyeztettünk, felhívtam mindenkit, hogy milyen jók a körülmények, fiatalos a csapat, és elindultam Zuglóba a rokonomhoz. Odaértem, beszélgettünk, megmutatta egy ezoterikus - de mégsem az - találmányát, amely annyira tetszett, hogy én készíthetem az üzleti tervét a forgalmazásra :) Hamarosan megosztom majd Veled is kedves olvasó, mert nem tartom butaságnak, és komoly pszichológiai fejlődést lehet elérni vele önállóan, mind felnőtteknek, mind gyerekeknek.

Miután Zuglóban végeztem a rokonomnál, kimentem a Keletibe és mákomra éppen indult egy IC haza fele, így megvettem a jegyemet, végigaludtam az utamat, majd hazatértem. Azóta volt már egy búcsúbulim a barátnőmmel és a kolléganőjével, voltam babalátogatóban, és "felégetem" az eddigi életem, azaz lomtalanítok itthon. Most este már 3 nagy Avonos doboznyi "szemetet" lehordtam. Ezek csak az eddigi munkáim során keletkezett papírok, iratok, meg ilyenek voltak, még a sulis jegyzeteimet őrizgetem egy picit :) Meg valahol tudat alatt érzem, hogy anyukám, amint kiteszem itthonról a lábam, át fog kutatni mindent, hogy kicsit belelásson a szobám tartalmába. Így kénytelen vagyok sok dolgot kidobni, Istenem, nekem is vannak titkaim... Pl a naplóim, ugyan nem dobom ki őket, de kénytelen leszek magammal vinni őket, ami nem kis feladat lesz :)

Aztán itt is van egy érdekes kérdés, hogy szabadidőmben mit fogok csinálni. Hülye gyerek módjára felregisztráltam egy társkereső oldalra, hogy találjak valakit, aki elvisz csavarogni, akivel lehet szórakozni és kikapcsolódni. Bár háttal nem kezdünk mondatot, hát maradt a "retina petting". Hiába vannak fent jó pasik, nem mindegyik komplett. Viszont megismertem egy aranyos tűzoltó srácot, rá kíváncsi leszek, mert tényleg szimpatikusnak tűnik. Talán így nem fogom magam annyira egyedül érezni fent Pesten.

Anyukám nem örül neki, hogy elmegyek, mondtam neki, hogy el kell vágnom a köldökzsinóromat, leéltünk negyed évszázadot együtt, meg különben is, az elején minden hétvégén haza jövök... Legalább hozzátettem, hogy az elején. Tudom, hogy ez szűkülni fog két hétre, majd egy hónapra, de ő is bármikor fel tud hozzám jönni.

Legközelebb a költözésről és élményeiről pötyögök majd, ami várhatóan jövőhéten hétfőn lesz aktuális.

Köszönettel figyelmedért,

Ízi

Szerda reggel elég korán keltem, egyrészt, hogy a hajamat be tudjam szárítani és el tudjak készülni, másrészt, mert még parfümöt kellett vennem, mert elfogyott. Nagyon izgatott voltam, mivel a sok-sok önéletrajz küldözgetését követően végre felhívtak, hogy szeretnének megismerni.

Kedden egy úriember felhívott a cégtől, hogy a szerdai találkozóra készítenem kellene egy kreatív anyagot. Mondtam neki, hogy igazság szerint már készítettem egy ilyen anyagot, viszont meglepetésként szántam, természetesen ettől függetlenül elküldöm mind a kettőjüknek a komplett pályázati anyagomat. Nagyon örült neki. :) Mint azt az előző részben is ecsetelgettem, sokat számít, ha valaki készül egy interjúra, így eleve előnyben voltam a többi jelentkezővel szemben, mert a 100%-os munka egyik követelménye az idő, azaz jó munkához idő kell. 3 nap alatt készítettem el a PR tervemet, másoknak egy délutánjuk volt rá...

Szóval szerda reggel kimentem a piacra, megvettem a parfümömet, kipattyogtam az állomásra, megvettem a jegyemet és volt még 30 percem a vonat indulásáig. Kellemesen eltöltöttem azt a fél órát, merthogy az IC-re csak nem dohányzó jegyet sikerült kapnom, ami azt jelentette, hogy 2,5 órán át nem tudok majd rágyújtani. Nem esett valami jól, főleg nem az állásinti előtt, így legalább 3 cigit elszívtam egymás után. Végre megérkezett a vonat, felszálltam rá, és elfoglaltam a helyem. Nem tudom mások hogy vannak vele, ha utazok, amint elindulok hihetetlen éhes leszek. Most mindegy, hogy kocsiról vagy vonatról van szó, egyszerűen éhezni kezdek. Az önismeretem kiváló, tudtam, hogy vennem kell magamnak egy hatalmas szendvicset az állomáson, így mikor még el sem indult a vonat, már hozzáfogtam reggelizni. Reggeli közben megterveztem az elkövetkezendő 2,5 órát. Úgy voltam vele, hogy félútig bámészkodok, majd onnantól kezdve elkezdek készülni az interjúra. Az első két megállóig nem is volt semmi bajom, de felszállt a vonatra egy idősebb házaspár, és leültek srégen szemben velem. A nő fontoskodó, dicsekvő volt, elegáns ruhában, szép cipőben, 100 Ft-os órával a kezén, míg a párja egy visszahúzódó, bólogatós, viseletes ruhában, szakadt cipőben, amolyan elnyomott férfinak tűnt. Ez az elkövetkezendő időszakban be is bizonyosodott. A nő elővette a telefonját és beszélni kezdett a gyerekével, hogy visz neki kenyeret, amit majd Bécsben a szállodában, vagy majd a repülőn meg tud enni. A gyerek gyorsan lekoptatta, így a nő megosztotta (hangosan) a párjával, hogy a gyerek még gyakorolni akar, de nem is érti, hiszen a repülőn lesz rá bőségesen ideje, mivel Tokió nem itt van. Ha lenne egy gyerekem, aki kivételes tehetséggel bír, hogy kijut egy világvárosba úgy, hogy egy faluba született, lehet, hogy én is annyira büszke lennék rá, hogy ugyanezt csinálnám, mégis ez a nő már túlzásokba esett. Beszélt még arról, hogy amikor 3 millió forint így meg úgy... Szegény párja nem is szólt semmit, csak bólogatott, ő is tisztában volt vele, meg gondolom már  megszokta, hogy az asszony szeret villogni mások előtt. Aztán ismét jött a telefon, majd egy beszélgetés, ahol az ember hangját is lehetett hallani. A téma az volt, hogy a sarki autószerelő sokkal olcsóbban dolgozik, de kérdem én, jól is?! Félúton jártunk már, amikor kizártam a nőt a fejemből, elővettem a gépemet, bekapcsoltam, és megnyitottam a pályázati anyagomat. Elmondtam magamban, hogy mit fogok majd mondani, elég gyorsan ment, mert hirtelen hihetetlen álmos lettem, így elbóbiskoltam. Rövid ideig tartott csak, mert a nő folyamatosan olyan hangerővel beszélt, hogy állítom 2 sorral lejjebb is lehetett hallani...

Megérkeztünk Pestre, már a vonaton előkészítettem a cigimet (hozzáteszem, elfelejtettem, hogy aluljáróban nem lehet dohányozni.) Elindultam a metró irányába, amikor is megdöbbenéssel vettem észre, hogy a 4-es metró építése miatt nem lehet tovább menni. Gondoltam akkor, hogy felmegyek és keresek egy metrópótló buszt, de nem volt olyan. Felhívtam a barátnőmet, hogy vegyen elő egy Budapest térképet és mondja meg, hogy ha elindulok gyalog a Deák térre, akkor mennyi idő alatt érek oda, de mivel azt mondta, hogy sok, így berágtam, leszólítottam egy kulturált kinézetű hölgyet és megkérdeztem tőle, hogy most mit tudok csinálni. Vigyorogni kezdett és rámutatott a Keleti bal oldalánál lévő metrólejáróra. :) Megmentett :) Lementem a metróba, vettem magamnak egy jegyet, majd megkérdeztem egy ellenőrt, hogy ha a Deákra akarok eljutni, akkor melyik irányba induljak. A srác annyira zavarba jött, hogy jobbra mutatott, de balt mondott. Ezt szóvá is tettem neki, elgondolkozott rajta, mosolyogni kezdett, majd kijavította magát, így hát megköszöntem és elindultam a lépcsőhöz, viszont kiabálni kezdett utánam, hogy azon a lépcsőn nem tudok lemenni, mert felfele jön, nem lefele megy, mire hátranéztem, levettem a szemüvegem és vigyorogva mondtam neki, hogy látom. :)

Eljutottam a Deákra, megláttam a templomot és a Bazilikát, viszont volt még 40 percem az állásinterjúig, így beültem az Andrássyn egy kávéházba. Ott ültem már legalább 5 perce, várva, hogy valaki majd kiszolgál, de rá kellett jönnöm, hogy egy önkiszolgálóba sikerült becsüccsennem. Kértem egy limonádét, kicsinosítottam magam a mosdóban, majd kiültem az Andrássyra rágyújtani. Ha kocsival megyek Pestre, rendszerint idegbeteg vagyok a Deákon, most azonban nyugodtan néztem végig a sok állatot, akik képtelenek betartani a kreszt. Jókat vigyorogtam a dudálásokon, bár ha belegondolok, amikor én is a volánnál ülök ebben a kereszteződésben, és nem dudálok, de idegeskedek a sok idióta miatt. Egyre inkább közeledett az időpont, így összeszedtem a kipakolt cuccaimat és elindultam az állásinterjúra. 5 perc alatt ott voltam.

Megérkezésemet követően szóltam egy srácnak, hogy kiket keresek, leültem, és kértem egy mentes vizet. 5 percem volt, hogy körülnézzek a helységben, tátva maradt a szám, mivel hihetetlen arculatot alakítottak ki a ... -ban.-Nem fogom reklámozni a céget, ez a magánéletemről szól. Megérkezett a két úriember, bemutatkoztunk egymásnak, és kérdeztem tőlük, hogy van-e tematikájuk erre az interjúra, vagy vágjak bele. Hál Istennek, volt tematikájuk, így egy kétoldalú, pozitív állásinterjú lett a vége. Nagyon érdeklődőek voltak, folyamatosan kérdeztek, vigyorogtak, szerintem érezték, hogy velem megfogják az Isten lábát :) 36 percig tartott az állásinti, mondták, hogy csütörtökön értesítenek.

Elhagytam a ... -ot, elmentem a IX. kerületbe a barátnőmhöz dumcsizni meg babázni, majd este elindultam haza fele, ami jelen esetben anyukám budapesti keresztanyját jelentette. Egy élmény volt ez a tömegközlekedéses dolog, az egyik ellenőr mellett megpróbáltam elmenni, mert éppen telefonáltam, és azt hittem egy szórólapot osztogatós ember az. Ledöbbentem, és elnézését kértem, megmutattam a jegyem, majd magyarázkodtam, mire csak annyit mondott, hogy "Ja,  szórólapokat osztogatok a Szigetre". Bunkóóóóó! Mondtam, hogy véletlen volt.

Eljutottam haza, ahol hihetetlen vacsorával és sztorikkal vártak, találkoztam a kedvenc rokonommal, és új háziállataival, majd hagytam pihenni, felmentünk, megfürcsiztem és lefeküdtem aludni. 1 másodperc múlva, :) reggel 6-kor I néni jött ébreszteni, hogy kész van a reggeli. Megreggeliztünk, lementem Zséhez, ittam egy kávét, majd lementünk F-t sétáltatni. Ám ekkor már jött értem a munkatársam, aki hazahozott. Egész nap a városban császkáltunk, voltunk minden fele, dolgoztunk, meg ilyenek.

Gödöllőn megálltunk a Tesco parkolóban, mert elfogyott a vizünk. Csörgött a telefonom, a cégtől hívtak, a főnök. Kicsit lehangolt volt, tudtam, hogy nem az enyém az állás. Ekkor azonban azt mondta, hogy meg tudunk egyezni, nem akartam elhinni, megvan az állás, a világ legboldogabb embere vagyok! Felhívtam mindenkit, pesti lány leszek. :) Kipattantam a kocsiból, mert nem tudtam ülni a fenekemen, nagyon jó érzés volt!!! Szeptember 1-el kezdek, jövőhéten szerdán kell bevinnem a papírjaimat. :)

Ma reggelre felfogtam, hogy mi történik velem, hogy el kell kezdenem azon gondolkozni, hogy mit vigyek magammal... Meg hétfőn anyagleadási határidőm van egy utolsó munkámra, és még bele sem kezdtem, úgyhogy most megyek dolgozni, az egész hétvégém erről fog szólni...

Hétvégén még fogok írni, mert van mit megosztani, viszont most nincs időm :(

Üdv,

Ízi

Több, mint 20 önéletrajz kiküldését követően, mellesleg, amikor már feladtam, hogy Pesten marketingesként helyezkedjek el, csörgött a telefonom. Nem vettem fel, mert az hittem egy ügyfél keres, és nem voltam éppen ügyfeles kedvemben. Majd csörgött ugyanerről a számról a magántelefonom is. Egyértelmű volt, hogy valaki az önéletrajzommal a kezében ül, és engem keres. :) Visszahívtam a számot, amelyet egy fiatal hölgy vett fel. Aranyos volt a hangja, így telefonon keresztül egy 2 perces beszélgetésből azt szűrtem le, hogy bizonyára kedves, és elkötelezett munkavállalója főnökének. Lehetett érezni a hangján, hogy szeret ott dolgozni.

Elmondta, hogy honnan hívott, hogy a főnöke 2 időpontot adott meg neki, szerdán délben, illetve 2-kor. A szerda delet választottam. Egy-egy állásinterjún az én esetemben teljesen mindegy, hogy van-e előttem valaki, vagy éppen én vagyok az első. Ha első vagyok, akkor nagyon magasra teszem a mércét, ha középtájon járok, akkor az előttem lévőket elfelejtik, az utánam következőkre nem tudnak annyira figyelni. Remélem ez most is így lesz. Lehet most azt gondolni, hogy egoista vagyok, de ezt két főnököm mondta. A titkom a marketingemben rejtőzik. :) Jól adom el magamat. Kiváló a kommunikációs képességem, és folyamatos meglepetéseket okozok az állásinterjúkon. Alapvetően a jövendő munkaadóm kezébe nyomom a személyiség tesztemet, illetve egy komplett negyedéves PR és marketing kommunikációs tervet a cégére vonatkozóan. Ez mindig lenyűgözi őket. De ez egyben azt is jelenti, hogy ahova megyek állásinterjúra, oda készülök, akár 1 héten keresztül. Még egy mondat elhagyta az összes főnököm száját: "Te voltál az, aki a legtöbbet megtette ezért az állásért, te voltál az, aki ezt nagyon akarta." Szóval minden akarat kérdése. Volt már olyan HR szakember, aki nem engem javasolt, a főnök mégis engem választott. De ez is marketing, a saját marketingem, többet vagyok képes nyújtani a versenytársaimnál. És a marketingnek ez az alapja, többet nyújtani, mint mások. Wolf Gábor egyszer azt írta, hogy "...a gyémánt is egy szén, csak jó a marketingje..."

Szóval holnapután mennem kell Pestre, ma fejezem be a PR tervemet, amelyet kommunikációs anyagokkal is fűszerezek, viszont van egy kis problémám. Nincs pénzem felmenni, stoppal azért mégsem mehetek. :) Több verzió született, viszont a legésszerűbbet kellett választanom. Ha ma mentem volna fel, az egyik kollégám, meg egy barátom is felvitt volna, viszont így 2 napig a rokonom nyakán kellett volna lógnom, ami engem azért zavar, mert nem akarok gondot okozni neki. Szerdán mentem volna állásintire, szerdán és csütörtökön is ott kellett volna aludnom, mert a kollégám csak pénteken jött volna haza. Tehát ez a terv eleve halálra volt ítélve. Így jött a B terv. Ma 100%-osra készítem a PR tervemet, többet adok hozzá, kinyomtatom holnap (kifogyott a patron a nyomtatómból, így a barátnőmnél tudom ezt csak megtenni), szerda reggel vonatra ülök, elmegyek az interjúra, és aznap illetve csütörtökön ott alszok a rokonnál. Ehhez viszont pénz kell, úgyhogy felhívtam az aktuális főnökömet, hogy mennem kell Pestre, viszont egy vasam sincs, így be kellene támogatnia anyagilag. Azt mondta megoldható, hétfő délután menjek be hozzá az irodába. Felhívtam a kollégámat, hogy mikor jön haza Pestről, és azt mondta, hogy mivel péntek 13-ára esik, így csütörtökön hazajön, ami azt jelenti, hogy csak egy napra kell zavarnom a rokonomat. :) Így hát kész a képlet.

Ma tökéletesítem a PR tervemet, megyek pénzért, szerdán reggel vonatra csüccsenek, elmegyek az állásinterjúra, bolyongok egyet a városban, megyek a rokonhoz, ahova reggel jön értem a srác, így csütörtök este már itthon is vagyok :)

Most viszont muszáj lezárnom ezt a részt, mert a PR tervem még csak 60%-os, és maximalista vagyok, így folytatnom kell, amit elkezdtem. Legközelebb szerdán, az állásinterjú után fogok írni, hogy milyen tapasztalatokat szereztem, és arról, hogy mit érzek, végre felkerülök Pestre?

Üdv,

Ízi

 A megyémben a legnagyobb probléma, hogy sose, vagy nagyon ritkán lehet normális, jól fizető állást találni. A www.afsz.hu internetes álláskereső portálon a regionális munkaügyi központok hirdetései találhatóak, amelyek közül egyedül a fővárosi álláslehetőségek közül érdemes csemegézni. Egy napon azonban egy bank vezető asszisztensi álláslehetőségét találtam meg, és úgy gondoltam, egy esélyt még adhatok magamnak itt a szülővárosomban.

Elkészítettem a pályázati anyagomat, amely tartalmazta az önéletrajzomat, a motivációs levelemet. Eltelt kb. 1 hónap, amikor reggel 10-kor jött a telefon, hogy szeretnének velem személyesen is megismerkedni. Nem vagyok kifejezetten izgulós fajta, de azt vettem észre, hogy egész reggel fognom kellett valamit a kezemben, hogy lenyugtassam magamat. Elérkezett a találkozás ideje, két hölgy fogadott, egy HR szakember és a vezető, akinek a munkáját támogatni kell. Nem jött össze a második forduló. Kaptam egy tényleg! kedves levelet, hogy amennyiben marketinges kollégát keresnek, az első leszek, akit felhívnak. Tényleg vérbeli marketinges vagyok, megállapították, hogy ugyan az asszisztenciát is el tudnám látni, csak éppen tapasztalatom nincs, vagy van, de minimális.

Maximum azért lógatom az orrom, mert nem tudok itthon maradni, tényleg fel kell költöznöm Pestre... Bár vasárnap voltam fent, és úgy éreztem "otthon vagyok". Nem is esett jól hazajönni, tehát annyira borzasztóan nem fogom érezni magamat a fővárosban.

Végezetül egy-két link, ahonnan keresem az állásajánlatokat:

• www.afsz.hu (regionális munkaügyi központok hirdetései) - Keresésnél a fővárost és a saját megyémet szoktam választani, végzettségi szűkítéssel alkalmazva
  
• www.profession.hu - részletes keresésben kiválasztható a szakterület, azon belül is konkrétan a munka típusa  a munkavégzés helye
  
• www.careerjet.hu - nem annyira erős weblap, de sok regionális és aktív hirdetés található rajta.

Az első kommentálásra egy tisztázó bejegyzés!

Kedves LMAO és azok, kik hasonlóképpen vélekednek!

Hogy megértsétek a sikítozást...

14 éves voltam, amikor az apám összeszedett egy nőt, így anyukámnak és nekem mennem kellett a házunkból. Anyukám köztisztviselő, havi fizetése 79.000 Ft. Amellett, hogy a mostoha apámmal együtt felnevelt, hozzáteszem édesapám támogatása nélkül, az iskoláztatásomat már nem tudták finanszírozni, így fel kellett vegyem a diák hitelt. Abban a pillanatban törlesztenem kellett volna, ahogy az iskolát befejeztem, de mivel nem tudtam több, mint fél évig elhelyezkedni, így felmondták a hitelemet, amelynek következménye lett, hogy a jövedelmem 33%-át tiltják.

A hivatalban nettó 60.000 Ft-ot kerestem, amiből 20-at levontak, 30-at hazaadtam, 4 volt a bérletem, így egy hónapra maradt 6.000, azaz hatezer forintom. Úgy gondolom, te is sikítoztál volna a helyemben a nettó 120.000 Ft-os jövedelemnek. Tudtam, hogy jobban fogunk élni, hogy végre én is élhetek. A szalonban az volt a jó, hogy töredékére voltam bejelentve, így végre, talán életünkben először tudtunk félrerakni, sőt, elmentünk nyaralni, vehettem magamnak új ruhákat, volt túrórudi a hűtőben, lett egy akváriumom... Ezért tanultam, hogy egyszer bizonyíthassak valahol, amiért meg is fizetnek. De én sosem sírtam, hogy nincs pénzem, itt van anyukám, a barátaim, ők adtak mindig erőt.

A szalonban, amikor kiszaladtam visítani örömömben... A pszichopata, nevezzük főnökömnek, olyan lelki terrorban tartott, hogy reggelente, meg délben be kellett vegyek 1-1 xanaxot, hogy túléljem a mindennapokat. Folyamatosan lenyúlta az ötleteimet, a sajátjaként mutatta be azokat, olyan feladatokat kellett elvégeznem, amelyekhez nem értettem és senki sem segített, pedig kértem segítséget. Hitelügyintézés... Mi van?! Egy hete dolgoztam ott, amikor anyukám el akart küldeni orvoshoz, mert abnormálisan remegett a kezem, a fejem, gyomoridegem volt, hánytam - nem is egyszer... A bogyó arra volt jó, hogy mire beértem a szalonba, már eleve le voltam nyugodva, és nem tudott kihozni a sodromból, csak úgy gondolom nem volt normális, hogy egy 21 éves ember nyugtatóval a szervezetében menjen dolgozni. A saját egészségem érdekében próbaidő alatt kockáztattam az állásom, és nyertem.

Ha valaki ilyen eseményekre unottan, egy mosollyal, vagy éppen egy "rúgjunk be, mert el sem hiszem" szerűen reagál, az úgy gondolom boldogtalan, negatív ember, olyan, aki nem mer kockáztatni, és ott marad ahova született.

Célok kellenek, hosszú és rövidtávúak egyaránt, kockáztatni kell és hinni, na persze nem Istenben, hanem saját magadban. Ami a legfontosabb, sosem szabad feladni, harcolni kell, és elérsz mindent. Bizonyítani, hogy az ami le van írva egy CV-ben, az nem csak bla bla, hanem kompetencia, bizonyítani, hogy megbecsüljenek, mert ha szereted a szakmád, akkor adni és alkotni jó, és a "Köszönöm" a legjobb elismerés!

Üdv, Ízi

Szervusz Kedves Olvasó! Hogy megértsd a problémámat, első bejegyzésem a munkahelyeimről és tapasztalataimról szól, amelyet követnek majd a mostani történések, amikor is aktív álláskereső vagyok, és egyre jobban érzem, hogy túlképzett...

A középiskolai érettségit követően döntésképtelen voltam, ami a pályaválasztást illeti, így beiratkoztam egy szakközépiskola intézményi kommunikátor szakára. A célom az volt, hogy 2 évig még parkolópályán maradjak, legyen időm eldönteni, hogy mi akarok lenni. Ez a két év azonban teljesen megváltoztatott, sosem gondoltam volna, hogy valaha vállalati marketinggel fogok foglalkozni, arra pedig pláne nem számítottam, hogy élvezni is fogom.

Az intézményi kommunikátor szakot Havas Henrik (ha emlékezetem nem csal) azzal a céllal hozta létre, hogy professzionális szakembereket képezzenek ki országszerte, olyan embereket, akik a marketing szakterülete mellett teljesen elsajátítják az intézmények külső és belső kommunikációját egyaránt. Szakmám jellemzője, hogy a marketingen kívül média specializációt is magába foglal.

A végzettség megszerzéséhez kötelező volt elmenni szakmai gyakorlatra. Akkoriban nem tudtam, hogy merre induljak, így marketing területén egy bevásárló központba, média területén egy országos hetilaphoz mentem gyakorlatra. A kettő együtt volt az, amibe beleszerettem, s lettem igazi intézményi kommunikátor, különválasztva egyiket sem tudnám élvezni.

Amikor kikerültem az iskolapadból, pályakezdőként nem volt esélyem elhelyezkedni a szakmámban, így jelentkeztem a megyémhez tartozó Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, a Közigazgatási Osztályra. Nagyon szerettem ott dolgozni, hihetetlen jó volt a feladatom, a munkatársaim nagy részét nagyon szerettem, és a mai napig kicsit visszasírom azt a munkakörnyezetet. Azonban egy nap beteg lettem, és egy hétig betegeskedtem otthon. Annyira hiányzott abban az egy hétben a pörgés, a munka, hogy kíváncsiságból felmentem a www.profession.hu internetes álláskereső portálra, ahol találtam egy hirdetést, hogy marketingest keresnek egy autószalonba. Nem késlekedtem, írtam egy önéletrajzot, és készítettem egy PR tervet, ezzel is növelve esélyeimet.

Eltelt egy hét, eltelt kettő, majd jött egy telefonhívás. Megnyerő pályázati anyagomnak köszönhetően behívtak állásinterjúra. Nagyon izgatott lettem, majdnem sikítoztam örömömben, ez többeknek feltűnt, de nem mondhattam semmit sem. Két nappal később került sor az állásinterjúra, és emlékszem, hogy szinte semmit sem aludtam éjszaka. Felhívtam apukámat, hogy vigyen ki az autókereskedésbe, mert ugyebár egy önkormányzati rendeletnek köszönhetően nem lehet autószalon lakott területen belül, nekem meg nem volt autóm. Apa eljött értem a hivatalhoz, beültem és útközben ecseteltem neki, hogy ha fél órán belül kijövök, akkor esélytelen, ha tovább maradok, akkor biztos felvesznek. 1 óra és 45 perc múlva jöttem ki a kereskedésből... A világ legboldogabb embere voltam!

Pár nap múlva érkezett a telefon, hogy beadhatom a polgármesternek a felmondásom, mert fel vagyok véve. Nah, itt már tényleg sikítoztam a hivatal kertjében, körbetelefonáltam az egész családomnak, majd erőt vettem magamon és bementem a kedvenc főnökömhöz. Elmondtam Neki, és teljes mértékben megértett. Nagyon rossz volt onnan eljönni, emlékszem szerdán összegyűltek az étkezőben a munkatársaim, és megleptek egy két ajándékkal, köztük Közig Snájdiggal, aki egy plüss eb, ki a mai napig méltó, jól látható helyen lakozik a szobámban, most is a bal könyökömnél. :)

Csütörtök reggel kezdtem az autókereskedésben, érkezésemet követően egy órával már a mély vízben, vezetői értekezleten. Egyszerűen nem értettem, hogy 21 évesen hogy a francba voltam képes eljutni idáig. A betanulási időszakomra megnyertem magamnak egy pszichopatát, aki miatt egy hónap múlva odamentem a tulajdonoshoz és közöltem, hogy ha nem helyez át a másik szalonba, akkor azonnali hatállyal felmondok. Másnap a csaj behívott az irodájába és szomorúan tudatta velem, hogy a vezetőség úgy döntött, átkerülök a másik szalonba... :D:D:D Nagyon szomorú fejet vágtam, még a szemem is csillogott. Kiszaladtam a szervizen keresztül az udvarra, ahol senki sem lát, és annyira boldog voltam, hogy ugráltam örömömben! :)

Hál Istennek másnap átkerültem a másik szalonba, és onnantól kezdve lehettem önmagam, a PR tervemnek megfelelő kreatív egyén. Minden nagyon jól ment, céges autót kaptam már az első héten és hónapokon keresztül egy napot sem dolgoztam, mert úgy jártam be, hogy folyamatosan mosolyogtam és imádtam csinálni a feladataimat, ezáltal minden nap csoda volt, szórakozás. :) Marketing!

Majd 2008. szeptembere mindent megváltoztatott. Nem lehetett az autókat behitelezni a bankválság vagy köztudottabb nevén gazdasági válság miatt, így az első hely ahonnan megvonták a pénzt, az a marketing volt. Elfogadtam, megértettem, de nagyon fájt. Így utólag belegondolva, jobb is, hogy így történt.

2009 tavaszán jelentkeztem egy pasihoz marketing menedzsernek, aki természetesen fel is vett. Kezdetben jó volt, bár voltak problémáim, amelyeket egy blogban nem írnék le. 2010 elején személyes konfliktusunk akadt, amelyet csak tetézett a titkárnőjének a kavarása, így még ugyan neki dolgozok, az irodába már nem vagyok hajlandó bejárni. A személyes konfliktusunk annyira elmélyült, hogy nem vagyok hajlandó neki dolgozni, és ő sem látja már így értelmét, hogy nincs személyes jelenlétem az irodában - hozzáteszem milliókat hozok a zsebébe... Én hülye!!!

Ezen akarok változtatni, így jelenleg aktív álláskereső vagyok, és szembesülök jó néhány problémával... Az egyik, hogy a megyémben nincs lehetőségem előrébb lépni, illetve a bruttó 120.000 Ft-os fizetéseket sem értem meg, nem ezért tanultam, és nem ezért a bérért fogok elhelyezkedni.

A mihez értek részt bemásolom a motivációs levelemből: divíziónkénti negyedéves marketingstratégia, marketing tervek és marketing-kommunikációs anyagok, promóciók tervezése, majd azok megvalósítása, tervek megvalósulásának folyamatáról heti jelentések, SWOT analízisek, egyéb elemzések és kimutatások készítése, nyilatkozatok, riportok, PR cikkek készítése, hirdetések kivitelezése Adobe PhotoShop CS programokkal, külső- és belső PR, (kapcsolattartás a médiával, a fogyasztókkal, illetve minden alkalmazottal), a honlapok folyamatos fejlesztése, tartalmak megfogalmazása és feltöltése, honlapüzemeltetés, online marketing, SEO (keresőoptimalizálás), hírlevelek készítése és kiküldése a törvényekben meghatározott normatíváknak megfelelően, minden egyéb marketinggel és PR-ral kapcsolatos feladat ellátása, stb.

A hova jutok rész a végére talán kiderül, mindenesetre jelenleg budapesti állásokat, marketing menedzseri, marketing és PR vezetői, stb. pályázok meg... Komoly kompetenciákkal bírok a marketing területén, de nem értem, hogy mi a baj. Profi önéletrajzom és motivációs levelem van... Lehet, hogy magas a bérigényem. Általában próbaidőre nettó 150-et, utána 180-at kérek. Ez reális egy-egy vezetői pozícióban, főleg Budapesten. Vagy nem? Várnám hozzászólásotokat, hogyan látjátok.

A következő bejegyzésemet szeretném minél hamarabb közzétenni, témája: behívtak állásinterjúra egy bankhoz...

Köszönöm a figyelmet, remélem kezdetnek megfelelő lesz ahhoz, hogy  a későbbiekben is olvasd a blogomat.

Üdv,
Ízi